Jelenlegi hely

Tanulmányi kirándulás az ELTE-n

Iskolánk biológia iránt érdeklődő tanulói 2017. március 7-én Budapestre utaztak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Genetikai Intézetének meghívására. A kiránduláson 43 tanuló vett részt, köztük azok a végzős biológia fakultációs diákok (Gyurkó Brigitta, Harnos Nicole, Dezső Dániel 12. B), akik a veszprémi Lovassy Gimnáziumban megrendezett országos genetika versenyen a 7. helyezést érték el. A verseny különdíjaként Dr. Vellai Tibor tanszékvezető professzor úr délelőtt fogadott bennünket a Lágymányosi Kampusz Déli Tömbjében.
Először a Biológiai Múzeumot tekintettük meg, ahol a professzor úr röviden beszélt az itt található preparátumokról, kiállított eszközökről, majd általánosságban a biológiai tudományágakról, köztük a genetika központi szerepéről.

A Biológiai múzeumban

A múzeum megtekintése után a Genetika Tanszékre mentünk, ahol professzor úr a tanszéken folyó kutatásokról, kutatási eszközökről és módszerekről mesélt. 12 órától éltünk a lehetőséggel, hogy a Genetika főtárgy előadására is beüljünk. A Mezős diákok így megtapasztalhatták, milyen az egyetemi előadások légköre. Az előadás az ugráló genetikai elemekről, a transzpozonokról szólt. A tananyag érdekessé tétele érdekében számos képet láthattunk mutáns élőlényekről az előadás során. Legemlékezetesebbek számunkra a GFP-t, egy világító zöld színű fehérjét termelő állatok fényképei.

...az előadáson...

Az előadás végén a kémiát is kedvelő diákokkal az Északi épületbe mentünk át, ahol Dr. Szalay Luca egyetemi adjunktus és kémia tanár szakos hallgatók közreműködésével látványos kísérleteket mutattak be nekünk a módszertani laboratóriumban.

...az Kémiai intézetben...

A program végén a Genetika Tanszék fonalféreg, zebrahal és muslica laborjait is meg-tekinthettük, az ott zajló tudományos kutatásokat ismertették a szakemberek.
Késő délután egy rövid kis szabad program is belefért az Allee-ban, majd ezután visz-szaindultunk Nagykanizsára.

...végül hazaindulás előtt az egyetem bejáratánál.

Ezúton is köszönjük a betekintés lehetőségét a Genetika és Kémia Tanszék dolgozóinak, illetve Májer Anita tanárnőnek és Kispál József tanár úrnak a kirándulás megszervezését!