Az Inkey család nyomában jártak
2019. december 4-én 14-órától a HSMK-ban történelmi dokumentumkiállítás nyílt. Az eseményen részt vett Suhai Zsolt a Palini inkey Boldizsár Általános iskola igazgatója és Gyuriczáné Zadravecz Kornélia a Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanára, aki a mezős gimnazisták a témával kapcsolatos kutatómunkáját irányította és segítette.
A megnyitón a Palini inkey Boldizsár Általános iskola diákjai léptek fel.
AZ INKEYEK NYOMÁBAN
A kiállítási anyag létrejötte két szálon indult. Két iskola kötődése és kutatásai, majd együttműködése hozta létre.
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulói két évvel ezelőtt csatlakoztak a keszthelyi Balatoni Múzeum szervezésében megvalósuló „A mi városunk másképp” című múzeumi mintaprojekt munkájához. A projekt a diákok számára lehetőséget adott egy tematikus, storytellingen, vagyis történetmesélésen alapuló városi séta megtervezésére és bemutatására. A témaválasztás egyetlen feltétele a helytörténeti kötődés volt. A tapasztalat azt mutatja, hogy a köztudatban Nagykanizsa 18-19. századi történelme meglehetősen hiányos, feledésbe merült. A diákok választása így esett az Inkey család történetének felkutatására. A foglalkozások során szerzett elméleti és gyakorlati ismereteket alkalmazva, saját, önálló kutatómunkájukra alapozva alakították ki városi sétájukat.
2018 őszén a Palini Általános Iskola felvette Inkey Boldizsár nevét. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen az iskolaépület valamikor az Inkeyek kastélya volt. Az iskola dolgozói és diákjai büszkén őrzik az elődök emlékét.
A kiállítás bemutatja az Inkey család rövid történetét, meghatározó személyiségeit, „kulcsfiguráit”, illetve azokat a helyszíneket, ahol valaha az Inkey család tagjai éltek, gazdálkodtak és a ma is látható kastélyaik és templomaik épültek.