Dr. Szentágothai János Biológia Verseny, Biológia OKTV 2021/2022

Dr. Szentágothai János nemzetközileg is ismert neuroanatómus, orvosprofesszor emlékére az ide tanévben 7. alkalommal hirdette meg a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara az országos versenyt.

 

A háromfordulós verseny első feladatlapját az iskolában írták meg azoknak a diákok, akik az embertan, egészségtan és a biokémia iránt érdeklődnek. Négy végzős tanuló készült a versenyre, melynek különlegessége, hogy a tanulóknak az emberi anatómia megadott témaköréből (a kiválasztó és nemi apparátus, a szív anatómiája) nemcsak a magyar, hanem a latin tudományos elnevezéseket is el kellett sajátítaniuk.

Emellett a professzor életrajzát is tudniuk kellett: családi körülményeivel, oktatási, iskolateremtő és kutatási tevékenységével is megismerkedtek.

 

Iskolánkból az idei tanévben Kisjós Bálint 12. A osztályos tanuló került az elődöntőbe, melyet 2022. március 4-re szerveznek a járványhelyzet és a járványügyi intézkedéseknek megfelelően. A 74 felüljavított dolgozat eredményei alapján a 6. helyen végzett.

 

A tanuló biológia OKTV II. kategória második fordulójába is bejutott, melynek időpontja 2022. február 7-én lesz.

 

Gratulálunk a versenyzőnek!

 

Felkészítő tanára: Kispál József

Pályázatok

Kiemelt pályázatunk
Ökoiskola

Ökoiskola

További pályázataink