Ifjúsági Nap Nagykanizsán
Iskolánk öt tanulója vett részt az idei Ifjúsági napon Nagykanizsán. A találkozó kerekasztal beszélgetésének az ifjúsági élet fellendítése és a közösségépítés volt a témája.
A beszélgetésen 20-25 diák és több helyi szervezet képviselői vettek részt. A program zárásaként a jelenlévő diákok számára rendezvényszervezéssel kapcsolatos tréninget tartottak.
Tanulóink a rendezvényt hasznosnak tartották, a diákönkormányzat vezetője így összegezte a hallottakat: „Tettrekészségre ösztönöztek minket, hogy önálló tervekkel és gondolatokkal álljunk elő. Ne várjunk utasításra, hogy tegyünk valamit a közösségért és egymásért. Kérjünk segítséget, hogy terveink megvalósításra kerüljenek.”