KANIZSA TÚRA 2019

KANIZSA TÚRA 2019

29. Kanizsa-túra 2019.09.28.

Beszámoló

 

Kanizsa túránk -melynek fővédnöke Dénes Sándor Polgármester Úr volt-, ebben az évben is szép őszi hangulatban zajlott. Kellemes, napsütésben túrázhattak rendezvényünk résztvevői.

Így aztán most is szép számmal vágtak neki a távoknak a túrázók.

10 km-en 71-en, 20 km-en 63-an, 30 km-en 49-en összesen 183-an voltak a lelkes túrázók.

8.00 órakor a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumból rajtoltak a turisták, majd ide is érkeztek vissza.

A túra során láthatták a Nagybagolai-hegyről a megszépült környezetű Csónakázó-tavat, Bagolát, a Szigecskei rétet, a Liszói-, Mórichelyi–hegyet, a Miklósfai parkerdőt, a Romlottvár nagyon siralmas képet mutató maradványait, a Sétakert bejáratát, öreg fáit.

Rendezvényünkön a legfiatalabb túrázók Csonka Péter (10 km), Pap-Hervay Nimród (20 km), Turcsi Zalán László (30 km), míg a legidősebb túrázók  Silló Elemér (10km), Papp László ( 20km) és Szilágyiné Bodó Márta (30 km) voltak.

A célba sikeresen beérkezők a táv kitűzőjével, emléklappal, szponzoraink ajándékaival, valamint a teljesítés élményével lettek gazdagabbak.

Ebben az évben 41 településről érkeztek túrázók.

 

  1. Ácsteszér
  2. Baja
  3. Balatonboglár
  4. Balatonföldvár
  5. Balatonkeresztúr
  6. Balatonlelle
  7. Becsvölgye
  8. Boncodfölde
  9. Budapest
  10. Dunakeszi

 

  1. Dunaújváros
  2. Galambok
  3. Győr
  4. Kaposfő
  5. Kaposvár
  6. Káptalanfa
  7. Kisbér-Mánta
  8. Kiskunhalas
  9. Körmend
  10. Nagyatád
  11. Nagykanizsa
  12. Öreglak
  13. Pápa
  14. Pécs
  15. Sopron
  16. Sormás
  17. Söjtör
  18. Szár
  19. Székesfehérvár
  20. Szentlőrinc
  21. Szepetnek
  22. Szigetvár
  23. Szombathely
  24. Szőlősgyörök
  25. Uraiújfalu
  26. Várpalota
  27. Vasvár 
  28. Veszprém
  29. Zalaegerszeg
  30. Zalakaros
  31. Zalavár

 

 

Rendezvényünket támogatták: Nagykanizsa MJV Önkormányzata, Kanizsa Pékség, Netta Pannónia, OTP, Zalaerdő, Resideo, Kereskedelmi és Hitelbank, Kanizsatrend, Rendőrkapitányság.

Fotók a rendezvényről a Kanizsa teljesítménytúrák és a Kanizsa Kul-Túra Egyesület facebook oldalon lesznek láthatók.

A lebonyolítást Dávidovics Mária, Kiss László, Horváth Györgyi, Szekercés Krisztián, Pálmai Erzsébet, Hosszúné Marton Klára, Tóth Gizella, Lakatos Péterné, Seresné Kárász Zsuzsanna, Seres Ádám, Strausz Attila, Strausz Attiláné, dr. Fazekas Heléna, Fehér Balázs, Veres Ferenc, Gálos Antal, Gálosné Zsikla Eszter, Strausz Ferenc, Strausz Edit végezte, kiknek köszönetet jár munkájukért.

A rajtban dr. Stimeczné dr. György Bernadett és Virovecz Ildikó egészségügyi méréseket végeztek.

Négy diák – Récsei Zsófia, Varga Gréta, Gál Dominika, Pandur Dóra – segített az indításnál, és az emléklapok elkészítésében. Az emléklapot Szekercés Krisztián tervezte.

A teljes résztvevői létszám 206 fő volt.

Pályázatok

Kiemelt pályázatunk
Ökoiskola

Ökoiskola

További pályázataink