Lendvai Kristóf - Félúton

Lendvai Kristóf - Félúton

Az oklahomai Stillwaterben márciusban sorra kerülő Red Dirt Film Festival diákfilmes kategóriájába, a versenyfilmek közé válogatták be egyedüli magyarként a zalai Lendvai Kristóf Félúton című kisjátékfilmjét.

Az egyesült államokbeli fesztiválon az előválogatás után 107 filmet vetítenek a versenyprogramban. A középiskolások mezőnyében mindöszsze öt alkotás szerepel, köztük Lendvai Kristóf angol felirattal, Halfway címmel versenyző filmje.

A Félúton első és rögtön nemzetközi elismerését még novemberben az olaszországi Bariban nyerte el. A legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták ugyanis Bellus Attilát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészét a kisjátékfilmben nyújtott alakításáért. A 18 éves nagykanizsai gimnazista filmje a válással és az azt elszenvedő gyerekekkel foglalkozik, de szól a felnőtté válásról, az útkeresésről, a magunkra utaltságról, az önállóságról.

A 38 perces film középpontjában egy kamasz áll, akinek a szülei válni készülnek, a fiú ezért megszökik otthonról. A szereplők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei: Bellus Attila, Besenczi Árpád (Jászai Mari-díjas), Czegő Teréz (Gobbi Hilda-díjas) Ecsedi Erzsébet (Aase-díjas), Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol (Máriáss- és Soós Imre-díjas), Magyar Cecília és Szakály Aurél, a főszerepet Herold Levente alakítja. A forgatókönyvet Lendvai Kristóf ötlete alapján Mészáros Gyula írta. Az angol fordítást Gelencsér Gábor és Márkus Ádám készítette.

Amerikai filmfesztiválon szerepel a zalai gimnazista filmje.

URL: https://www.zaol.hu/kultura/helyi-kultura/amerikai-filmfesztivalon-szerepel-a-zalai-gimnazista-filmje-3592794/ Utolsó letöltés: 2020. 01. 27.

Pályázatok

Kiemelt pályázatunk
Ökoiskola

Ökoiskola

További pályázataink