ÖKO- és Egészségnap
Iskolánk tanulói körében nagy az érdeklődés a biológia tantárgy iránt, ezért az egészségügyi felsőoktatásban való továbbtanulás lehetőségeit próbáltuk vonzóvá tenni számukra. Bár a környezet- és egészségvédelmi témák programjainkon rendszeresen előkerülnek, az utolsó tanítási héten, 2024.06.19-én a 10. és 11. évfolyamos fiataljainknak ÖKO- és Egészségnapot szerveztünk.
Kattints a további tartalomhoz!
A MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) Zala Vármegyei Területi Szervezet támogatásával néhány diplomát igénylő pályát mutattunk be. Meghívott vendégeink (dietetikusok, gyógytornász, diplomás ápoló, mentőápoló, védőnő) az általuk gyakorolt szakmákról, választásuk motivációjáról beszéltek a résztvevőknek, interaktívan bevonva őket.
A MESZK által készített pályaválasztási, valamint a Víz Világnapjához kapcsolódó, diákjaink által készített kisfilm is levetítésre került.