Víz világnapja 2024
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és a Pannon Egyetem Nagykanizsa, Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ közösen, a LocoMotiv Közösségi Alapítvány támogatásával „Tiszta víz, mint érték” címmel 2024. március 20-án rendezte meg Víz világnapi programját.
Kattints a további tartalomért!
A projekt a középiskolások figyelmét hívja fel a csapvízfogyasztás fontosságára, a környezettudatos szemléletre, továbbá az egészséges életmód kialakítására. Az ünnepélyes megnyitón Kötőné Fazekas Judit igazgatónő köszöntötte a meghívott vendégeket és a résztvevő diákokat az iskola galériájában, ahol időszakosan megtekinthető a Víz világnapi kiállítás.
A nap során a Dr. Mező Ferenc Gimnázium 11. évfolyamos tanulói interaktív előadásokon vettek részt, melyet a Pannon Egyetem Nagykanizsa, Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ, Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ, Víztechnológiai Kutatócsoport kollégái tartottak. Az előadások tartalma két fő témacsoportot ölelt át, melyben a kutató központ kollégái felhívták a figyelmet a vízfogyasztás fontosságára, jótékony hatásaira, a vízszennyezésre és annak következményeire, illetve a különböző élelmiszerek emberi egészségre gyakorolt jótékony és káros hatásaira. Egy komoly globális problémáról is beszélgettek, nevezetesen az élelmiszerpazarlásról. A program vízkóstolással és különböző élelmiszerek tesztelésével vált érdekesebbé. A résztvevő diákok az iskola udvarán flashmobbal zárták a rendezvényt, majd átvehették jutalmukat, az üvegpalackokat.