Eredményeink a 2019/20-as tanévben tanulmányi területen
Német nyelvi versenyek
Megyei német nyelvi verseny
A kétfordulós verseny az írásbeli eredményekkel került véglegesítésre, melyet 39 fő 9. és 10. osztályos tanuló írt meg a gimnáziumunkban. A II., szóbeli fordulóba jutott tanulók helyezései:
9/I. haladó kat. Farkas Máté 9/A, 4. helyezés (felkészítő tanára: Szabó Éva)
9/II kezdő kat. Pataki Ákos 9/A, 2. helyezés, Alpár Dóra 9/A, 3. helyezés, Kelemen Sára Hanna 9/A, 3. helyezés (holtverseny), Cséfalvay Marcell 9/C, 5. helyezés (felkészítő tanáruk: Szabó Éva)
9/III nyelvvizsgával rendelkező kat. Tóth Virág 9/A, 2. helyezés (felkészítő tanára: Szabó Éva)
10/II kezdő kat. Koncz Péter 10/C, 5. helyezés (felkészítő tanára: Szabó Éva)
Az első három helyen végzettek értékes könyvutalványokat kaptak a Pedagógiai Oktatási Központtól.
BLG német verseny
Március elején 34 fő vett részt a Nagykanizsai Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Batthyány Lajos Gimnázium által megrendezett 3 fordulós Német nyelvi versenyen, ahol 9 tanuló a második fordulóba jutott. A verseny nem folytatódott tovább.
Az OKTV írásbeli fordulóján 7 tanuló vett részt, nem volt továbbjutó a területi versenybe.
Bajai Országos Német Verseny (3 fordulós verseny)
Az első forduló gimnáziumunkban online egyéni versenyként zajlott, iskolánkból 39 fő részvételével, akik 13 csapatot alkottak a 9. és 10. évfolyamon kezdő és haladó kategóriában. A második fordulóba jutott Erdődiné Marosi Beáta 10. osztályos kezdő csapata, akik videókészítéssel mérettetnek meg az őszre áthelyezett fordulóban. (Csapattagok: Kisjós Bálint, Környei Péter, Peti Zorka 10.A)
Angol nyelvi versenyek és eredmények:
a, OKTV: 12 főből egy tanuló elérte azt a ponthatárt, ami alapján tovább lehetett küldeni a feladatlapját, de a második fordulóba nem hívták be (Csányi Réka 12.A), felkészítő tanára: Kötőné Fazekas Judit.
b, Megyei angol nyelvi verseny:
27 tanuló 4 kategóriában indult az írásbeli fordulóban: 9. évfolyamon Papp Ferenc Tivadar (9.A) 10. helyezést és 10. évfolyamon Peti Zorka (10.A) 5. helyezést ért el. A szóbeli döntő már nem került megrendezésre. Felkészítő tanáraik: Gerőné Fenyvesi Rita és Kötőné Fazekas Judit.
c, TIÉD A SZÓ-TÁR nyelvi verseny:
3 fordulós online csapatverseny, 2 csapat indult: Kovács Viktória, Tóth Jázmin (9.B), Szentes Lilla, Flumbort Petra (10.A) és Arthoffer Csenge, Horváth Katalin (10.A), Filó Júlia (10.B). Mindhárom fordulóban részt vettek. A döntő megrendezésére nem került sor. Felkészítő tanáruk: Kötőné Fazekas Judit.
d, Országos Angol Nyelvi Verseny 9. és 10. osztályos tanulók számára, a verseny meghirdetője a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium az angolt, mint 2. idegen nyelvet tanulók számára: 10.A-ból 6 tanuló és a 10.B osztályból 1 tanuló vett részt az írásbeli fordulóban, a szóbeli döntő nem került már megrendezésre. Felkészítő tanáruk: Kötőné Fazekas Judit.
e, Betty Memorial nyelvi verseny:
2020. március 11-én volt az első forduló – a Batthyány Lajos Gimnázium szervezésében: 24 tanuló 2 kategóriában vett részt. Eredményt már nem kaptunk róla.
Természettudományok
Biológia OKTV I. kategória
5 tanuló
2. fordulóba tovább küldhető dolgozat nem volt.
OKTV II. kategória
13 tanuló
2. fordulóba tovább küldhető dolgozat nem volt.
Országos Egészségbiológiai Tanulmányi Verseny az egészségügyi prevencióról
(Az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság és a veszprémi Lovassy László Gimnázium által szervezett országos biológia tanulmányi verseny)
A pályamunka címe: „A lelki egészség” 12. helyezés
Csapattagok: Récsei Zsófia 12. B
Hőbér Bence 12. A
Koma Bence László 12. A
Felkészítő tanár: Kispál József
Szentágothai János Biológia Verseny, országos
(a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar szervezésében)
első forduló: Csányi Réka 12. A
Koma Bence László 12. A
Sánta Sára 12. A
Tarr Regina 12. A
Récsei Zsófia 12. B
Láncos Laura 12. C
közülük továbbjutott:
második forduló (döntő): Koma Bence László 12. A
Sánta Sára 12. A
Récsei Zsófia 12. B
Felkészítő tanár: Kispál József
A döntő nem került megrendezésre a COVID19 járvány miatt!
Fodor József Biológia Verseny, országos
(Kaposvári Egyetem szervezésében)
11. osztályos korcsoport:
Bíró Nikolett 11. B
Hegedűs Henrik 11. B
12. osztályos korcsoport:
Koma Bence László 12. A
Récsei Zsófia 12. B
Láncos Laura 12. C
Németh Éva Quin 12. C
A verseny mindkét korcsoportban kétfordulós volt.
Az első fordulóból a döntőbe jutott és helyezést ért el:
Koma Bence László 12. A 22. helyezés
Récsei Zsófia 12. B 30. helyezés
Németh Éva Quin 12. C 42. helyezés
Felkészítő tanár: Kispál József
A versenyt szervező bizottság munkájában Kispál József is részt vett, mint feladatkészítő és lektor.
Semmelweis Egészségprevenciós Csapatverseny, országos
(Semmelweis Orvostudományi Egyetem hallgatói által szervezett online verseny)
Két csapatot neveztünk:
12. B osztályból: Balogh Borbála, Kapuvári Veronika, Nagy Dorina, Soós Csenge, Szmodics Dóra
12. C osztályból: Janzsó Dominika, Kele Tímea, Láncos Laura, Németh Éva Quin, Prémecz Rebeka
A döntőbe nem jutottak tovább!
Felkészítők: Virovecz Ildikó, Kispál József
Országos Állategészségügyi Verseny
(Állatorvostudományi Egyetem szervezésében), országos online csapatverseny
Csapattagok: Bali Antónia 11. B
Bíró Nikolett 11. B
Hegedűs Henrik 11. B
A döntőbe nem jutottak tovább!
Gróf Festetics Imre Verseny és Emlékkonferencia
Zala Megye Középiskoláinak Természettudományos Versenye és Diákkonferenciája
(a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium szervezésében) 7. helyezés
Csapattagok: Csányi Réka 12. A
Tarr Regina 12. A
Felkészítő tanár: Kispál József
Megyei biológia verseny
G II. kategóriában történt nevezés (gimnázium 11. és 12. évfolyamosok)
11 főt neveztünk a versenyre.
Ebben a tanévben nem került megrendezésre a verseny a COVID19 járvány miatt!
Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny
területi vetélkedő:
A csapattagok:
Béres Péter 10. C
Horváth Tamás 10. C
Kuzsner Péter Tamás10. C
Ribarics Renátó 10. C
Tóth Bálint 10. C
Felkészítő: Kispál József
Ebben a tanévben nem került megrendezésre a verseny a COVID19 járvány miatt!
Elsősegélynyújtó verseny
A Vöröskereszt által meghirdetett városi versenyre a készülés folyamatosan történt. A csapattagok elsősegélynyújtási vizsgára készülnek jelenleg.
A csapattagok:
Béres Péter 10. C
Horváth Tamás 10. C
Kuzsner Péter Tamás10. C
Ribarics Renátó 10. C
Tóth Bálint 10. C
Felkészítő: Virovecz Ildikó védőnő
Ebben a tanévben nem került megrendezésre a verseny a COVID19 járvány miatt!