Újabb négy év

Iskolánk

Ismét eltelt négy év. Ez nem nagy idő még egy ilyen viszonylag fiatal intézmény életében sem, de nagy, és a sorsuk, a felnőtt életük szempontjából meghatározó időszak ez a nálunk tanuló diákok számára. Itt tanulnak meg deriválni, itt ismerik meg a kettős spirál szerkezetét..., szerezhetnek barátokat, élhetik át első szerelmüket.

Az elmúlt évek iskolánk életében is hoztak változásokat. Munkánknak az állandóan változó világhoz, környezetünk igényeihez kell igazodnia. Naponta új kihívásokkal szembesülünk, ezért az itt folyó képzés szerkezetét és tartalmát rendszeresen át kell gondolnunk, a felszereltségünket fejleszteni kell.\r\n
\r\nNövekszik az önképzés fontossága, hiszen új tartalmak jelennek meg az oktatásban, és ezekre időben fel kell készülnünk. A támogatások és a sikeres pályázatok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a számítógépparkunk folyamatosan megújulhasson. Ebben a tanévben sikerült a jól működő gyakorló iroda mellett egy hasonló felszereltségű szaktantermet is berendeznünk, amely tovább javítja a szakképzés tárgyi feltételeit. Az eredményes pályázatnak köszönhetően iskolánk az elsők között van azon oktatási intézmények körében, ahol az előző tanévben elindulhatott a COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztő program. Ennek köszönhetően tisztább, árnyaltabb képet kaptunk magunkról és a környezetünkről. Eredményeként fontos feladatokat fogalmazhattunk meg. Nem kevés munkával járt, de a nehezén már túljutottunk.

A 2000/2001-es tanévtől dr. Balogh Imre személyében új igazgatója van iskolánknak. Változott a vezetés-irányítás szemlélete, szerkezete. Az elmúlt évek során több új tanár érkezett hozzánk, s ezzel tovább fiatalodott a tantestület. Létrejött a Városi Kincstár, amely leépítéssel járt, és az eddigi tapasztalatok alapján nehézkesebbé vált az iskolák gazdasági tevékenysége.

Az oktatás színterei :


Gimnázium

A nyelvoktatás fontossága minden osztálytípusban megnőtt, ezért csökkent az érdeklődés a speciális tantervű idegennyelvi képzés iránt. Ebben a tanévben már nem is indítottunk ilyen osztályt. Az eddigi természettudományi-informatikai blokkos és a speciális nyelvi osztály helyett idén egyik gimnáziumi osztályunk fele-fele arányban nyelvi, illetve humán, a másik pedig reál irányultságú. Ezekre volt igény, bár kínáltunk még sport-testnevelés irányultságot is.

Továbbra is nagy az érdeklődés a gimnáziumi levelező oktatás iránt. Jelenleg 5 ilyen osztályunk van. Az idei tanévtől a felnőttoktatásban is beindult az idegennyelvi képzés. A 9. évfolyamon a tanulók már a kerettantervnek megfelelően tanulnak, s ezzel megkezdődött az oktatás tartalmi megújulása mindkét iskolatípusban.


Szakközépiskola

Minden évben nagy a túljelentkezés ezekben az osztályokban, ami azt igazolja, hogy szerencsés a profilválasztás. Az igényekhez igazodva évfolyamonként két közgazdasági és egy kereskedelem-marketing osztályunk van. A közismereti képzés egyre jobban közelít a gimnáziumi oktatáshoz, s emellett az első két évben általános szakmai alapozás történik, az utolsó két évben pedig a szakirányú felsőfokú továbbtanulásra, illetve a szakképzésre történő felkészítés folyik.

Mindkét iskolatípusban kínálunk fakultatív órákat szinte minden tárgyból, ahol a tanárokhoz név szerint lehet bejelentkezni, hogy ezzel is növeljük tanulóink felvételi esélyeit.


Szakképzés

Iskolánk az érettségire épülő szakmai képzés széles skáláját kínálja nem csak a nálunk végző diákoknak, hanem a város, illetve a régió más középiskolájában végzetteknek is. Az elmúlt években a következő OKJ-s képesítéseket szerezhették meg tanulók:


1998/1999.

- külkereskedelmi ügyintéző

- gazdasági informatikus

- marketing-és reklámügyintéző

- középfokú ügyintéző titkár


1999/2000. 

- irodavezető

- mérlegképes könyvelő

- menedzserasszisztens

- marketing-és reklámügyintéző


2000/2001.

- irodavezető

- mérlegképes könyvelő

- menedzserasszisztens

- pénzügyi ügyintéző


2002-ben indított osztályaink:
- gazdasági informatikus

- irodavezető

- európai üzleti asszisztens

- marketing-és reklámügyintéző

- mérlegképes könyvelő (felmenő rendszerben másodévesek)

- menedzserasszisztens (felmenő rendszerben másodévesek)


A képzési idő egy, másfél vagy két év.

Gondot jelent az órarend és a tantárgyfelosztás szempontjából a másfél éves mérlegképes könyvelő képzés, mert nem igazodik a tanévhez.

Évek óta folynak a tárgyalások egy akkreditált felsőfokú pénzügyi képzésnek a zalaegerszegi vagy a budapesti főiskolával közös indításáról, de a felsőfok átszerveződése, valamint a feltételek nem kellő tisztázottsága miatt az indulás még mindig tolódik.

A szakképző osztályok számának növekedése tovább súlyosbította a tanterem-gondjainkat. Ezeknek az osztályoknak eddig sem jutott tanterem az iskola épületében, a kollégiumban kellett elhelyezni őket. Idén pedig az ottani tanulószobák mellett egy szükségtantermet is be kellett rendeznünk.

Fontos lenne egy nagy közösségi terem kialakítása, valamint a tetőtér megépítése, hogy új tantermekhez jussunk. Sajnos még mindig csak a tervezés elején tartunk, a fenntartónknak nincs rá pénze.

Új színt hozott iskolánk életébe a szabadidő-szervező alkalmazása. A sok érdekes program mellett az ő érdeme az, hogy iskolánkban is sikerült kialakítani egy galériát, ahol a rendszeresen megújuló, változatos profilú kiállítások láthatók. Kiváló művészekkel ismerkedhetünk meg, és nagyszerű alkotásokban gyönyörködhetünk (festmények, kerámiák, gyertyák stb.).

Iskolánkban 2000 szeptembere óta dolgozik gyermek-és ifjúságvédelmi felelős. Munkájában elsődleges feladat a fiatalok pszichés segítése. A traumatikus élmények hatásai úgy csökkenthetők, hogy empatikus odafigyeléssel segítjük a rászorulókat. Gondoskodni kell arról, hogy a szülők egyre jobban megismerjék az iskolával kapcsolatos jogaikat, és éljenek is ezekkel a jogokkal. Ugyanakkor ne hagyják figyelmen kívül gyermekeik nevelése során a velük szemben elvárható kötelezettségeiket, felelősségüket sem. A hátrányos és veszélyeztetett tanulók száma emelkedik. A munkanélküliség társadalmi méretű növekedése, a csonka családban élő gyermekek nagy száma a körülményeket még rontja.

A szülőknek az iskolával szemben támasztott elvárásai nagyok és sokrétűek. Ezek várhatóan a jövőben még növekedni is fognak. Látni kell azonban azt is, hogy a szülői igényekkel párhuzamosan növekednek azok a lehetőségek is, amelyek a fiatalokra a legnagyobb hatást gyakorló két közösség (iskola - család) tevékenységében a kívánatos összhang megteremtését elősegítik.

Sajnos iskolánknak nincs lehetősége a szociális ösztöndíj megszüntetése óta arra, hogy a rászoruló tanulókat anyagilag segítse, de a jól működő Alma Mater Alapítvány sokat tud tenni a különböző programok, kirándulások, nyelvvizsgák támogatására, valamint a kiemelkedő eredményeket elérő tanulók jutalmazása terén.

Az iskolánkhoz tartozó Leánykollégium férőhelyet tud biztosítani valamennyi olyan középiskolás lánynak, akik városunkban tanulnak, és nem tudják vállalni a napi bejárást, illetve akiknek családi vagy szociális körülményei indokolják a kollégiumi elhelyezkedést. A nevelőtanárok biztosítják a feltételeket a nyugodt tanuláshoz, a művelődéshez, a sporthoz, az egészséges életmódhoz, a szórakozáshoz, és lehetőség szerint pótolják az otthonukat. 

2002-es tanévben két kiemelt nevelési feladatot fogalmaztak meg:

- a munkához, a tanuláshoz való hozzáállás javítása

- a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók folyamatos segítése

A lányok létszáma évek óta 130-140 fő körül van. Ez ideálisnak mondható, mivel a kicsi, 12 m2 - es hálószobák csak két tanuló számára kényelmesek.

Talán érdemes megemlíteni a tanulók állandó lakhely szerinti megoszlását. Jelenleg 105 Zala megyei, 17 Somogy megyei lány lakik a kollégiumban, 3-3 pedig Erdélyből, Veszprém valamint Baranya megyéből jött, és van 1-1 tanuló Vas, Komárom-Esztergom, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyéből is.

Az épület közel 30 éves, és sok minden elhasználódott. A bútorok cseréje mellett a legnagyobb gondot a nyílászárók cseréje és a villanyrekonstrukció okozza, mert önerőből ez sem valósítható meg.
Befejezésül a kollégium után néhány adat az iskoláról is legyen. Jelenleg a nappali tagozaton 26 osztályban 851 tanuló tanul az alábbi megoszlás szerint:

iskolatípus

összlétszám

ebből lány

kollégista

bejáró

gimnázium

281

172

13

169

szakközépiskola

397

328

22

277

szakképző évfolyam

173

118

8

65


Az öt levelező tagozatú osztály összlétszáma 158.

Összesen 1009 tanulónk van.


Az iskola és a kollégium tantestületének együttes létszáma 67 fő, ebből 48 a nő.

Bízom benne, hogy az iskolánkban folyó oktató-nevelő munka az elkövetkezendő években is sikeres lesz, és meg tudjuk valósítani a fejlesztési céljainkat is.

Én (Nemes István igazgatóhelyettes) ebben az intézményben kezdtem a pályámat, és az évtizedek alatt kialakult meggyőződésemet a kollégák és a rendszeresen visszajáró tanítványaink is megerősítik - mezősnek lenni jó.

A tantestület újabb, diákként volt mezős kollégákkal gyarapodott: Dávidovics Mária, Kele Attila kedves tanítványunk volt. A leánykollégiumban is helyettesítettek volt növendékeink - Szabóné Köteles Anikó és Sorosi Györgyi - , de az állandó munkát ellátó Péterváriné Kiss Sarolta is iskolánkban érettségizett.

Az eltelt 38 tanévben az irányító munkát a következő sorrend és időrend szerint végezték az iskola igazgatói:

Debreczeni Attiláné 1964-1984-ig,

Mayer Ferenc 1984-1992-ig,

Sorosi Miklós 1992-1995-ig,

Szermek Zoltán 1995-2000-ig,

dr. Balogh Imre 2000-től.


A 2003/2004. tanévben 26 osztályban folyik oktatás nappali tagozaton: 8 gimnáziumi, 12 szakközépiskolai és 6 szakképzős osztályunkban 827 tanuló folytat tanulmányokat, három levelező tagozatú osztályunkba 95 tanuló jár.

Összesen 922 tanulónk van.


A nevelőtestületből két fő távozott nyugállományba vonulás és munkahely változtatás miatt (Dr. Horváth György és Szalai Gabriella), négy új pedagógus kezdi munkáját a távozók és a tartósan távollevők munkájának átvételével (Baliné Zalavári Ágota, Gyergyák Ágnes, Horváthné Papp Gabriella és Májer Anita.

Pályázatok

Kiemelt pályázatunk
Ökoiskola

Ökoiskola

További pályázataink