Eredményeink a 2017/18-as tanévben tanulmányi területen
Angol nyelvi versenyek és eredmények
a, OKTV
A 11/A osztályból 7 tanuló, 11/B-ből 1 és a 12/A-ból 5 diák vett részt az OKTV első fordulójának I. kategóriájában. Legjobb eredményt Tóth Ágnes (11/A) érte el: 66 pont.
b, Megyei angol nyelvi verseny
A 9-10. évfolyamos diákjaink 2 kategóriában indultak a megyei angol versenyen. 9. évfolyamon 5 tanulót neveztünk az írásbeli fordulóba. A legjobb eredményt Kovács Kevin (9/A) érte el, aki 13. helyezett lett. A 10. évfolyamból 10 tanuló vett részt az írásbeli fordulóban: Oláh Hanna (10/C) 8. és Koczor Kristóf (10/C) 10. helyezést értek el. A szóbeli fordulóba Oláh Hannát hívták be, aki a döntőben 5. lett. Felkészítő tanáraik: Arthofferné Horváth Gabriella, Bekéné Szücs Violetta, Gerőné Fenyvesi Rita és Kötőné Fazekas Judit.
c, Betty Memorial nyelvi verseny – a BLG szervezésében
A 3 fordulós versenyen két kategóriában indultak diákjaink: 19 tanuló a nyelvvizsgával nem rendelkezők és 1 diák a nyelvvizsgával rendelkezők kategóriájában. Szép eredményeket értek el, a 2. fordulóba jutott a nyelvvizsgával nem rendelkezők közül: Kovács Kevin (9/A), Tóth Ágnes (11/A), Lendvai Vanessza (11/C) és Nagy Luca (12/B), a nyelvvizsgás kategóriában: Szabadics Zoltán (11/A). A 3., azaz a szóbeli fordulóba (ahová már csak hat tanulót hívtak be) továbbjutott Tóth Ágnes (11/A), aki végül 2. helyezést ért el.
Felkészítő tanárok: Arthofferné Horváth Gabriella, Gerőné Fenyvesi Rita és Kötőné Fazekas Judit.
Német nyelvi versenyek:
Tavasszal 15 diákunk vett részt a Nagykanizsai Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Batthyány Lajos Gimnázium által megrendezett 3 fordulós Német nyelvi versenyen, ahol 5 tanuló a második fordulóba jutott. A döntőben Bellák Bianka 12.A osztályos tanulónk végzett szép eredménnyel. (Felkészítő tanára Szabó Éva.)
Megyei német nyelvi versenyen 17 fő indult az írásbeli megmérettetésen. A szóbeli fordulóba Bali Antónia 9.B osztályos tanuló jutott tovább, aki 9/I. kategóriában megyei 7. helyezést ért el. (Felkészítő tanára Zieger Krisztina.)
Matematika versenyek:
Nemzetközi Kenguru Matematika Versenyen 35-en szerepeltek.
Az egyes évfolyamok legjobbjai:
Toperczer Dániel (9. évf. megyei 28. felkészítő: Szeléné Matus Ildikó);
Pálfi Patrícia (10. évf. megyei 52.); felkészítő: Szegedi Klára
Lovkó Gergő (11. évf. megyei 26.); felkészítő: Baj Anikó
Szűcs László Ábel és Szabó Helga (12. évf. megyei 29. és 30.) felkészítő: Szeléné Matus Ildikó és Győrfy Erika
A versenyzők felkészítésében minden szaktanár részt vett.
Megyei Középiskolai Matematika versenyen három 12. évfolyamos tanuló dolgozata volt továbbküldhető, ahol Szűcs László Ábel 18., Támba Rebeka 22., Szabó Helga 24. helyezést ért el. Felkészítő tanáraik Szeléné Matus Ildikó és Győrfy Erika.
Bolyai Matematika Csapatversenyen idén két csapatunk indult. A jó hangulatú versenyen a 11. évfolyamosok a területi versenyen 52.-ek, a 12. évfolyamosok 19. helyezést szerezték meg.
Természettudományos versenyek:
Megyei fizika verseny: 9. évfolyamon indítottunk tanulókat, legjobb eredmény 10. helyezés Kunovics Dávid 9.C. Felkészítő: Győrfy Erika és Szermek Zoltán
e-Figyelő csapatverseny a Fenntarthatóság Felé Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége szervezésében
Helyezés: 48. 9.B-sek, csapatnév: B mint Bio , tagok: Hegedüs Nóra,Horváth Viktória; Simon Regina
75. -ek a 9.C-sek, Sneaky Snakes; csapattagok: Kunovics Dávid Zoltán, Németh Gergely Miklós; Zaka Rebeka Kíra; Felkészítő: Szeléné Matus Ildikó
Biológia OKTV I. kategória: a 2. fordulóba tovább küldhető dolgozat:
Hadi Panna 11. C Horváth Stella 11. C Kocsis Nikolett 11. B Kütsön Márk 11. C
Riersch Melitta 11. A Scheiber Eszter 11. A Tirpák Boglárka 11. B Zsámár Lili 11. A
Biológia OKTV I. kategória: a 2. fordulóba tovább küldhető dolgozat:
Nith Balázs 12. C Schevelik Kitti 12. A Bocskai Marcell 12. B
Szentágothai János Biológia Verseny, országos
12. évfolyam: első forduló: Traub Máté 12. B és Nith Balázs 12. C közülük továbbjutott:
második forduló (döntő): Nith Balázs 12. C 16. hely
Fodor József Biológia Verseny, országos 11. osztályos korcsoport:
Zsámár Lili 11. A 41. hely
Tirpák Boglárka 11. B 42. hely
Szabó Zsófia 11. A 53. hely
Novák Máté 11. C 60. hely
12. osztályos korcsoport:
Nith Balázs 12. C 13. hely
Schevelik Kitti 12. A 17. hely
Valentin Gréta 12. C 22. hely
Traub Máté 12. B 27. hely
„A gyermekek megmentője” Egészségbiológiai országos tanulmányi verseny (Veszprém, Lovassy Gimnázium)
Pályamunkájukkal a MTA-SE Egészségnevelés kortárs-oktatással kutatócsoport országos pályázatán 6. helyezést érték el.
Csapattagok: Traub Máté 12. B Valentin Gréta 12. C Nith Balázs 12. C
Megyei biológia verseny: 8 tanuló indult, legjobb helyezés Schevelik Kitti 12. A. 10. hely
G II. kategória (gimnázium 11. és 12. évfolyamosok)
Schevelik Kitti 12. A 10. hely
Nith Balázs 12. C 11. hely
Valentin Gréta 12. C 13. hely
Simon Izabella 12. C 14. hely
Traub Máté 12. B 15. hely
Jakabfi Viktória 12. C 17. hely
Bocskai Marcell 12. B 19. hely
Baranyás Judit 12. C 20. hely
Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny, területi vetélkedő 2. helyezés, Csapattagok: Hőbér Bence 10. A
Koma Bence 10. A Láncos Laura 10. C Prémecz Rebeka 10. V
Felkészítő: Kispál József
Elsősegélynyújtó verseny városi 2. helyezés, Csapattagok:
Szomi Tamás 12. A Tirpák Boglárka 11. B Ruschel Krisztián 11. B Kovács Ninetta 11. B
Kocsis Nikolett 11. B
Felkészítő: Virovecz Ildikó védőnő
HIV/AIDS prevenciós verseny városi 2. helyezés, Csapattagok:
Bali Balázs 11. B
Bali Dominik 11. B
Szamosi Liza 11. B
Tóth Gergely 11. B
Felkészítő: Virovecz Ildikó, Kispál József
Történelem:
A legkiemelkedőbb eredményt Nikli Dorottya 10. A osztályos tanuló érte el 2. helyezésével a megyei versenyen (Felkészítette: Solty Szilárd). Pataki Botond (11. C) ugyanezen verseny 11-12. évfolyamos kategóriájában 5. helyezett lett (Felkészítette: Novics Erika).